Megkönnyebbülhetnek az ózdiak, lesz munka

94

Nyolcszáz új munkahely létesül Ózdon. Megoldódott a bezárással fenyegető ABB Industrial C&S Hungary Kft. sajóvárkonyi telephelyének sorsa. Jakuzzikat, medencéket, fürdőszobai kellékeket gyárt itt ezután az új befektető.

Több hónapja tartó tárgyalássorozat zárult eredménnyel: a befektetőjelöltek közül a Wellis Magyarország Zrt. vezetésének sikerült megállapodnia a kivonuló multinacionális cég menedzsmentjével. – írja a napi.hu

A 800 új munkahely létrejöttét jelentő 8,5 milliárd forint értékű beruházás 3 milliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással valósul meg. Az újonnan érkező cég az ABB épülete mellett további földterületet is kíván vásárolni a városban, ahol egy logisztikai központot építi majd fel.

A Wellis Magyarország Zrt. hidromasszázs kádak, medencék gyártásával és kereskedelmével, illetve masszázskabinokkal, infraszaunákkal, fürdőszoba bútorokkal, egyéb kiegészítőkkel foglalkozik. A 20 éves cég ma több mint 600 embernek ad munkát. Céljuk, hogy évi 15 ezer darabot gyártsanak le a saját tervezésű jakuzzis úszómedencéjükből.

Forrás: napi.hu

#allas #beruhazas #munkahely #tamogatas #ozd