Hálásnak kell-e lennünk azért, ha munkát kapunk?

2171

 „Hálás vagyok, hogy legalább van munkám!”- halljuk ezt mostanában elég gyakran. Természetes, hogy örülünk annak, ha biztonságban érezzük az egzisztenciánkat, különösen olyan időszakban, amikor a világ foglalkoztatási gondokkal küzd, de vajon a hála minden esetben indokolt érzés-e?

Az elmúlt év tagadhatatlanul hatalmas rombolást okozott a munkaerőpiacon. 2020-ban világszerte 255 millió állás szűnt meg. Bezárások, elbocsátások, a munkanélküliség növekedése elég oknak tűnik arra, hogy az, akinek sikerült megtartania a munkáját vagy el tudott helyezkedni, úgy érezze, hálával tartozik. A téma azonban nem újkeletű.

Hálásnak kell-e lennünk, ha bennünket választanak az állásinterjún, különösen akkor, ha éles a verseny?

Mint tudjuk, a hála objektíven építő a lélek számára – kutatások a megnövekedett boldogsággal társítják -, ugyanakkor létezik a hálának egy árnyoldala is, mégpedig az, hogy hajlamosíthat bennünket arra, hogy elviseljünk számunkra megterhelő helyzeteket is.

Azok, akik befutónak vélik magukat egy pozícióért folytatott versenyben, vagy akik esélyesek az előléptetésre, jellemzően kevesebb hálát fejeznek ki, mint azok, akik nincsenek alapvetően előnyös helyzetben.

A BBC szerint ez a jelenség azoknál a fehér férfiaknál tapasztalható, akiknél jellemző a felfelé irányuló mobilitás. Ezzel a csoporttal szemben a legkevesebb a negatív előítélet, ami gátolná őket abban, hogy jól pozicionálják magukat. Azok viszont, akik bizonytalanok abban, hogy megérdemlik az elnyert helyüket, a méltatlanság érzetét kelthetik, annak ellenére, hogy képzettek vagy rendelkeznek a megfelelő készségekkel. Jellemzően a nők hajlamosak az ún. imposztor szindrómára.

Az imposztor szindrómában szenvedők biztosak abban, hogy sikereiket nem saját maguknak köszönhetik. Úgy vélik, csupán a véletlen műve, hogy elértek valamit, vagy pusztán szerencséjük volt. Emiatt azonban csalónak érzik magukat, és folyton attól félnek, hogy lebuknak mások előtt.

Alex Wood, a London School professzora szerint egy olyan individualista kultúrában, mint az Egyesült Államok, a legkisebb szívességeket is óriási áldásnak tekintik. Tanulmányok igazolják, hogy az amerikaiak gyakrabban mondanak köszönetet, mint más országokban élők – például a foglalkoztatásért is.

„Az Egyesült Államokban elfogadhatatlan az, ha valaki nem hálás.” – mondta Wood a BBC-nek. „Az Egyesült Királyságban ugyanezen nevetnének, és nem értenék a dolgot. Szerintük tisztességes munkáért jár a tisztességes fizetés. Ők az igazságos csereügyletben hisznek.”

“A Covid-19 járvány gazdasági hatásai némileg változtattak ezen a képleten – mondta Wood. Nyilvánvaló, hogy a munkáltatónak hálásnak kell lennie azoknak az alkalmazottaknak, akik túlórát vállalnak a cégért. Ugyanígy a dolgozó is hálás a főnöknek, aki nem eresztette szélnek akkor sem, amikor kevesebb volt a nyereség. A járvány világszerte megteremtette ezt a dinamikát.” – nyilatkozta a kutató.

De mi a gond a hálával?

A hála, ha valódi és spontán, építően hat, ám az a fajta köszönetnyilvánítás, amit a mostani helyzet kényszerít a dolgozókra, sokszor hiteltelen, és ez a visszájára is fordulhat.

Gyakori, hogy bizonyos kényelmetlen helyzetekben azt várjuk magunktól, hogy panaszkodás helyett inkább legyünk hálásak azért, amink van. Viszont azzal, hogy erre kényszerítjük magunkat, elfojtunk egy sor fontos, negatív érzést. Greenberg szerint az elkerülés csak ideiglenes megoldást kínál, végül a negatív érzelmek utolérnek bennünket – és valószínűleg még intenzívebbek lesznek.

„Az érzelmeknek funkciójuk van” – mondja Greenberg. „Ha azt ismételgeted magadnak, hogy hálás vagy, amikor valójában azt érzed, hogy eluralt a stressz, a félelem, a teljes kimerültség vagy a szomorúság, akkor figyelmen kívül hagyod azokat az érzelmeket, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy valami nincs rendben.”

Más szóval, ha túlságosan arra összpontosítunk, amiért úgy gondoljuk, hogy hálásnak kell lennünk, akkor nagy valószínűséggel nem vesszük majd észre azt, hogy esetleg velünk szemben hálátlanok mások.

„A jelen helyzetben aggasztónak találom a hálát” – mondta Wood. „A Covid idején különösen kritikusnak kell lennünk, mert ez még inkább kihasználhatóvá tehet minket. Sok munkáltató lesz – aki ürügyként használva a helyzetet -, kevesebbet akar majd fizetni a dolgozóinak, vagy költségcsökkentés címén kevesebb emberrel végezteti el ugyanazt a munkát. A munkavállalók oldalán érzett hála pedig megakadályozza azt, hogy kiálljanak a jogaikért.”

Greenberg szerint az az elvárás, hogy hálát kell érezni a foglalkoztatásért, nagyon furcsa. A munka elvégre egy olyan szolgáltatás, amelyet egy ember végez annak érdekében, hogy segítse a céget nyereséghez jutni. A szakember hangsúlyozza azt is, hogy a hála és a munkával kapcsolatos jogos panasz megfér egymás mellett. „Valóban rendben van, ha egyszerre több érzelem is jelen van bennünk. Egyfelől hálásak vagyunk a munkáért, a biztonságért, de ugyanakkor utáljuk a főnököt. A polaritások között sok minden elfér. Ez a mezőny pedig kiváló hely a hála kritikus vizsgálatához” – teszi hozzá Wood.

„Csak akkor van ok valóban hálát érezni, ha a másik fél valóban önzetlen velünk szemben. Ezt pedig három alapvető kritérium mentén deríthetjük ki. – mondja Wood. Tegyük fel magunknak a kérdést: Értem teszik ezt? Értékes ez számomra? Megéri ez nekik?”

„Ha elkezdjük használni ezt az értékelési rendszert, az igazán hálát érdemlő dolgok listája lerövidülhet. – mondja a szakember. Ugyanakkor, ha precízebbek vagyunk e tekintetben, hitelesebben tudjuk kifejezni a hálánkat, és ez az útja annak, hogy boldogabbá váljunk.”

Forrás: BBC

Fotó: Envato

#onismeret #coaching #pszichologia #nmentalisegeszseg #karrier

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét