Vonzások és választások – a fenntartható fejlődés nyomában

119

A szimbiózis két vagy több különböző faj egyedeinek szoros együttélése. A szimbiózisban mindkét fél előnyökhöz jut. De mennyire vagyunk mi élőlények egymásra utalva ? Szimbiózis biológiai és társadalmi értelemben – dr. Wilhelm Mártával, a PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet professzorával vettük górcső alá a témát.

A biológiában nem mindig válik el élesen az élőlények egysége, gondoljunk csak a körülhatárolt sejtmaggal még nem rendelkező prokariótákra, például azokra, amelyet ma mitokondriumként ismerünk. Szimbiózisuk a már körülhatárolt sejtmaggal rendelkező eukariótákkal, az élő szervezetek alapjait képző sejtszervecskét adta minden sejtnek. De a nagyobb élőlények körében is van erre példa, így többek között a kalauzhalaké: a szimbiózis ugyanis olyan egymásra utaltságot feltételez, amelyben mindkét fél nyer, és nem keverendő össze az egyik élőlény kizárólagos hasznát szolgáló élősködéssel.

Az ember is él szimbiózisban más fajokkal, gondoljunk csak a háziállatokra. Az tehát, hogy a természet ajándékait bátran és jól használja ki egy faj, önmagában egyáltalán nem baj. Egy pontig. A természettel ugyanis ugyancsak szimbiotikus rendszerben vagyunk (legalábbis illene lennünk élősködés helyett), erre predesztinál minket a biológiai felépítésünk és a környezet, amiben élünk. Nagyjából a tizennyolcadik. század környékén kezdtünk el túllőni a célon.

A vetésforgó kialakítása önmagában még nem vezetett volna a talaj kizsigereléséhez. A baj a monokultúrákkal kezdődött, amikor adott élőhelyen egy meghatározott növényt termesztettek hosszú ideig, így az eredeti ökoszisztéma teljesen átrendeződött. Az ember más szimbiózisok kárára kezdte uralni a rendelkezésére álló területeket, amint megkaparintotta hozzá az eszközöket, s már nem annyit termelt, amennyit kellett, hanem amennyit lehetett, hogy plusz pénzt és azon vásárolt javakat halmozhasson fel.

A cserekereskedelemben még viszonylag követhető maradt a javak értéke: megvolt, hogy körülbelül menyi gabonáért mennyi gyümölcs, hús stb. jár, és ezt a kisebb közösségek a megállapodásaik mentén élhető rendszerként tartották fenn sokáig. A javak egy részét már fel lehetett halmozni, de az élelmiszereket például romlékonyságuk miatt nem igazán. A pénzt viszont annál inkább…

Az eszközök feltalálása, szélesebb körű rendelkezésre állása, bevetése, a gyárak építése, az ipari termelés, az Amerikában található hatalmas területek termelésbe vonása nagyot lendített a gazdaságon, a pénzforgalmon, és így elegendő élelmiszer állt a lakosság rendelkezésére. Az ember egyre több árucikkhez, idővel luxuscikkekhez jutott hozzá, a technikai fejlődés felgyorsult, egyre több embernek egyre több eszköze lett… A pénzforgalom éhesen kívánta és kívánja máig önmaga megsokszorozódását… Csak az élőhely nem lett nagyobb. A termőterületek kifáradóban, a függőleges farmok pedig alternatívákat jelentenek, de egyelőre semmiképpen sem nyolcmilliárd embernek a további népességszám-növekedésről nem is beszélve.

Az ember léptéket vesztett. Miközben orra előtt lebegő közeli céljaira, vágyai beteljesítésére koncentrál, megfeledkezik a hosszú távú gondolkodásról, és bár féltő gonddal táplálja utódait, és vigyázza sorsukat, ennyire messzire már, úgy tűnik, nehezen lát.

Mindeközben vajon mennyire van arányban a dolgozó ember munkájának értéke az általa megtermelt javakkal a társdalom számára, legyenek azok kézzelfoghatóak vagy szellemiek? Vajon ki és hogyan láthatná át és rendezhetné a lehető leghatékonyabban össze ezt az idők folyamán többszörös áttétekkel összegubancolódott kártyavár-mátrixot, hogy minden a helyére kerüljön, hogy az eszközöket bolygónk és önmagunk hosszú távú céljainak megvalósítása érdekében vethessük be… És vajon kinek a kezébe mernénk egy emberként ekkora hatalmat helyezni?

Mivel e kérdések megválaszolása még egy képzeletbeli ideális mindentudó elme vagy gép számára is jelentős kihívás lenne, meg kell elégednünk azzal, hogy mikroszinten, egyénként, vállalkozásként tesszük a legjobbat a környezet, a társadalom érdekében. Valahogy úgy érdemes tekinteni társadalmunkra és környezetünkre, mint saját meghosszabbításunkra: velünk együtt mozgó, organikus rendszerre. A természet sokszor alkot több egyedből álló közösséget, gondoljunk csak a termeszekre, a méhekre stb.

Ha az ember is megtanulná és élné a csoportlétnek ezt a fokát, ha nem is túlzásba vitt altruizmussal (ne várjunk rögtön csodát), de legalább önzése mérséklésével képes lenne közösségben gondolkodni, ennyivel beljebb lennénk. Szerencsére egyre több egyén és vállalkozás tartja szem előtt a fenntarthatóság kérdését, és igyekszik remélhetőleg nem csak üres PR-es vagy marketinges frázisként tekinteni rá, hanem komolyan is venni. Például azért, hogy legyen hol vállalkozni, termelni, gyártani a jövőben is, és hogy legyen kinek. Hogy ne kelljen eljutnunk annak konstatálásáig, hogy a pénz valóban nem ehető.

Szerző: B.E.

#fenntarthatosag #szimbiozis #termeles #mezogazdasag #ipar

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét