Indul az ország legnagyobb hulladékgyűjtő eseménye

99

Tavaly a járvány miatt nem lehetett meghirdetni a „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” címet viselő eseményt, de 2019-ben majdnem negyedmillió résztvevő 3240 helyszínen mintegy 2400 tonna hulladékot gyűjtött össze. A gyűjtéshez szükséges eszközökről és a hulladék elszállításáról idén is az Innovációs és Technológiai Minisztérium gondoskodik.

Az idei TeSzedd! hulladékgyűjtő akció október 18-tól 24-ig tart, regisztrálni hétfőtől a regisztracio.szelektalok.hu oldalon lehet október 10-ig.  A szaktárca államtitkára kiemelte: az akció összeköti a környezetvédelmet az önkénteséggel, erősíti a közösségi összefogást, segíti a szemléletformálást, ezért abban bíznak, hogy a résztvevők között ismét sok oktatási intézmény lesz, de munkahelyi közösségek, valamint koordinátorok jelentkezését is várják.

Az illegális lerakók bejelentését fogadó Hulladékradar alkalmazás már csaknem 18 ezer letöltésnél tart, a Tisztítsuk meg az országot! program pedig már 30 ezer tonna szeméttől szabadította meg az országot. Hamarosan létrejöhet a hulladékhatóság is, a szemetelők büntetése pedig jelentősen szigorodhat, ha az ehhez szükséges egyeztetések lezárulnak – nyilatkozta az MTI-nek Steiner Attila.

Fotó: ITM

#fenntarthatosag #kornyezetvedelem #hulladekgyujtes

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét