Észre sem vesszük, hogy mennyit panaszkodunk. Van is rá okunk, hiszen a koronavírus-járvány sarkaiból forgatta ki a világot, rengetegen kerültek nehéz helyzetbe, akár állásnélküliekké váltak, amiből egyedül talán nem is találjuk a kiutat. Már azzal megtehetjük az első lépést, ha tudatosítjuk magunkban: ismét csak a problémáinkat szajkózzuk, esetleg megkérhetjük a családtagjainkat, a barátainkat, hogy figyelmeztessenek, ha panaszkodáson kapnak bennünket. Többek között ilyen technikákat is megosztott hallgatóságával Novák Csaba tréner, coach, aki a PTE Karrier Iroda szervezésében tartott Ébresztő! Motiváltan egy jobb életért címmel előadást. A szakember arra ösztökélte a résztvevőket, hogy kerüljék el a rohanó, helyenként magukra vagy a környezetükre is felszínesen figyelő énüket, aki csak akkor ébred rá a folyamataira, amikor már erősek a jelek, és komoly erőfeszítésébe kerül megoldani az ezzel járó problémákat.

Érzelmi hullámvasúton

Nem lehet motiváltnak lenni egy életen át. Mégis mi kell ahhoz, hogy fenntartsuk a motivációnkat, hogy elégedett emberek legyünk? Ehhez kezdetnek érdemes elgondolkodni azon a kérdésen: az elégedetlen ember képes-e boldog lenni, vagy csak van egy röpke örömteli pillanata, ami utána újból elégedetlenségbe megy át? Azt az érzelmi hullámzást, amiben vagyunk: a motivált, a motiválatlan, a csalódott állapotokat miként lehet kisimítani, amikor jól érezzük magunkat a bőrünkben?

A megújulás fázisai 1: az elégedettség

Novák Csaba szerint a megújulást négy fázison keresztül érhetjük el. Az első fázis az életterületeinket érintő elégedettség. Ha az ember azt mondja, hogy elégedett, akkor lehet, hogy az egy területre igaz, más területre pedig nem. Ennek az elégedettségnek-elégedetlenségnek az összessége adja meg azt, hogy nagyjából elégedett vagyok az életemmel. Az elégedettség azonban nem tartható fenn, mert minden változik. És mivel folyamatosan megítéljük a helyzeteket, nagy valószínűséggel az is mindig más, hogy miként vélekedünk a helyzetünkről, magunkról. A világunkban mindig viszonyítunk valamit valamihez: a jót a rosszhoz, a szépet a csúnyához, tehát ítélkezünk. Ezért nem lehet állandóan fenntartani az elégedettséget. A boldogság és az elégedettség kapcsolata abban mutatkozik meg, hogy abban a pillanatban, amikor boldogok vagyunk, elégedettnek is kell lennünk.

A megújulás fázisai 2: belelökjük magunkat az elégedetlenség világába

Itt az ember még védi az önképét, elkezd másokat hibáztatni, mindenre talál valamilyen magyarázatot, hogy ne kelljen magával szembesülnie. Ebben a fázisban mindig kifelé, a helyzet vagy mások felé mutat az érzelem és a gondolatvilág. Ekkor semmi esélye sincs annak, hogy tanuljunk valamit a helyzetből. Aki ebben a fázisban kap visszacsatolást, azt támadásnak éli meg és visszatámad. Itt az egó uralkodik. Megfordul a fókusz, elkezdjük rosszként látni a világot, annak minden szeletét, és a gondolataink lesznek a gondjaink. Érvényessé válik az az igazság: a meghatározó gondolat minden áron megvalósulásra törekszik. A meghatározó gondolat befészkeli magát, nem hagy nyugodni, állandóan visszatér hozzánk.

A megújulás fázisai 3: a hatástalanság fázisa

Hatástalanok vagyunk, úgy érezzük, hogy feladjuk, hogy elegünk van, hogy hagyjanak békén. Ez a legrosszabb fázis, ez már tulajdonképpen fáj. Erősödnek a jelek, amelyek akár testi tünetekben, a kapcsolatok romlásában is megjelenhetnek. A jelek azt üzenik, hogy valaminek változnia kell. A változás attól is függ, hogy milyen állapotban érkeztünk ebbe a fázisba, amelyre az áldozati szerep jellemző. Hogy érintettek vagyunk-e, az mutatja, mennyit panaszkodunk. A panaszkodás ugyanis azt jelenti: hosszan eltolom azt, amit nem szeretnék. Ha panaszkodom, megsajnálnak, majd igazat adnak, és ezzel igazolják a nem jó létjogosultságát. Ekkor már olyan érzelmi hullámvasúton ülünk, aminek az irányítása nincs a kezünkben. Itt már csak a felébredésre van szükség. A mostani covidos helyzet számtalan lehetőséget kínál arra, hogy megrekedjünk ebben a fázisban. Ha sokáig panaszkodunk, az akár szokássá is válhat. Úgy lehet felébredni, hogy segítséget kérek pl. a barátoktól: ha panaszkodni hallanak, szóljanak, mert szeretnék rajta változtatni. Tehát a figyelemmel, a tudatossággal tudunk előrelépni.

A megújulás fázisai 4: a meghaladás irányába megyünk

 A meghaladás azt jelenti, hogy ugyanaz a dolog ugyanabban a formában már nem érint meg, nincs vele többet dolgunk. A megújulás háromféle módon történhet meg. Az első a zavarodottság, amikor úgy újulunk meg, hogy bolondabbak leszünk, úgy csinálunk valamit, hogy nem értjük, miért is csináljuk, nem számolunk a következményekkel. A másik megújulási forma a rutin megújulás, amikor a meghatározó gondolatok ugyanoda visznek, mint ahol voltunk. Azt hittük, hogy megújultunk, de megint ugyanaz van velünk, mint korábban. Hogyan lehet tudatosan eljutni a 3., a valós megújulás irányába? Az egyik legfontosabb a figyelem, a felismerés, hogy mi van velünk, miért nem vagyunk rendben. Ha elégedetlenek vagyunk, miként tudunk boldogok lenni? Ugyan örömteli pillanatokkal ki lehet váltani a boldog pillanatokat, de az nem teljesen ugyanaz. Az örömteli pillanat abban különbözik a boldog pillanattól, hogy utóbbiban ismét eltölt bennünket a boldogság érzése. Ez lesz az egyik legfontosabb, hogy különbséget tudjunk tenni az örömteli és a boldog pillanatok között. Ne az örömteli pillanatokkal váltsuk ki a boldogságot. Ahhoz, hogy boldogok legyünk, elégedettség is kell. Az elégedett ember tudatos, az alkotás, a létrehozás motiválja. Az az ember, aki elégedett és tudatos, az tudja, hogy létezik – vélekedik Novák Csaba.  

Szerző: K.T.

#onismeret #jarvany #coaching #lelkiegeszseg

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét